COREY TAYLOR új szólóalbumán egy olyan szám is van, amit még középiskolában írt

Miután Corey Taylor (Slipknot, Stone Sour) nemrég elárulta, hogy befejezte a debütáló szólóalbumának munkálatait, elkezdett információkat elhinteni arról, hogy mégis mire számíthatnak a rajongók a várva várt lemezt illetően. Valami olyasmire, amiről az énekes úgy nyilatkozott, hogy “már nagyon régóta úton van“.

Sirius XM rádió Trunk Nation című műsorában elmondta a frontember, hogy 25 számot vett fel titokban a legutóbbi stúdiózása alkalmával, és kifejtette, hogy néhány anyagon már elég régóta dolgozik. “Sok szám teljesen új, tavaly írtam őket vagy ilyesmi, néhány pedig olyan régi, hogy… szóval az album első száma egy olyan dal, amin középiskola óta dolgoztam” – árulta el Corey.

Nagyon-nagyon régóta készülődik már, és lehet, hogy ez egy olyan dolog volt, amihez évek munkájába telt, mire összeszedtem elegendő önbizalmat, hogy befejezzem a dalt. Tehát valóban sok-sok várakozás és legózás eredménye, végül fantasztikus érzés.

Arról, hogy mi alapján választotta ki ezeket a dalokat a szólóprojektjébe a bandái helyett, azt nyilatkozta: “Folyamatosan írok. Néha kockázatos vállalkozás ez, hogy mindkét bandával dolgozni akarok, és néha nem is tudom eldönteni, melyik dal hova illik.

Próbáltam már másik bandáknak is odaadni őket, de valamelyikhez nem illett, valamelyik pedig nem támogatta a külső forrásból érkező anyagot. Szóval van egy bizonyos daltöbbletem, és úgy voltam vele, hogy oké, én fogom felhasználni őket.”

Még a járványhelyzet előtt így beszélt Corey a szólóprojektjéről: “Már egy szólóalbumra is gyűjtöm az anyagot, amit 2021-ben fogok felvenni. Nagyjából 26 dalt írtam rá. Ez lesz a valaha volt legjobb ’90-es album, csak így tudom leírni. Néhány dalban erre a kiherélt rock’n’roll-ra reflektálok, amivel mostanában találkozni. Azt akarom, hogy az én rock’n’roll-om jól tökön rúgjon. De hát ez csak én vagyok, és én egy pöcs vagyok.”