fbpx

Főoldali de nem kiemelt hír

ROCKMARATON 2017 – Kit nézzünk meg a 3. napon?

Akármit is mondunk, a Rockmaratonon találhatjuk meg bárki számára elfogadható áron a szívünkhez legközelebb álló rock/ metal/ punk bandákat. Bár az emberek ízlése különböző, a szórás nagy, itt punk, rocker és metalos is egymásra és önmagára Read More


ROCKMARATON 2017 – Kit nézzünk meg az 1. napon?

Bár vannak itt bőven más bandák is, így talán mindenki megtalálja a számítását, azért a Rockmaraton szervezősége az 1. napra alapvetően egy Folk Metal napot hozott össze. Bár e stílus hype-ja talán már nem olyan nagy, mint pár évvel ezelőtt, mégis ezrével akadnak hozzánk hasonló hívek. No de lássuk is, hogy szerintünk (!) kit érdemes meglesni az első napon.


ROCKMARATON 2017 – Kit nézzünk meg a 0. napon?

Azt nem lehet mondani, hogy ne gondolnának a regionális bandák erősítésére, hiszen a július 10.-én megrendezésre kerülő 0. napot a fesztiválnak 3. éve helyet adó Dunaújváros bandáinak szentelik. A napra bárki beléphet, előreváltott hétköznapi-, 6 napos, illetve VIP bérlettel, valamint 1. napra érvényes napijeggyel lehetséges a bejutás, emellett, aki csak a dunaújvárosi brigádokra kíváncsi, az a helyszínen 2000 forintért válthat belépőt. No de nézzük, hogy kiket érdemes meglesni!


Türböwitch – Napalm To Posers (2017)

A Türböwitch története tavaly nyáron kezdődött, amikor a többek között a The Wedding At The Slaughterhouseban és az Isathában is tevékenykedő Kommandante Klit és Zslöd fejében egy átmulatott éjszaka után megfogant egy igényes tánczenekar létrehozásának a gondolata. A Napalm To Posers nem korszakalkotó, de egy teljességgel élvezhető album, melyben három műfaj kovácsolódik pusztító eleggyé. Kiváló muzsika ez a hazai undergroundból, aki eddig is követte a srácokat, az tegyen így a továbbiakban is, aki pedig eddig nem hallott róluk, annak itt az idő megismernie őket.


Amorphis – Under the Red Cloud /Tour Edition/ (2017)

Bár akusztikus rész feltételezhetően nem lesz és sajnos Anneke sem, azért Under the Red Cloud számokat vélhetően hallhatunk majd bőven az idei Rockmaratonon headliner-ként fellépő Amorphistól, így érdemes lesz eljönni! A banda július 11.-én ad majd koncertet az I. nagyszínpadon 23:40-1:00 között. Mi ott leszünk, találkozzunk az első sorokban!



Enter The Void – Inner Struggles (2017)

Inner Struggles – ezzel a címmel jelent meg idén tavasszal a sludge/doom metalt játszó Enter The Void második EP-je, a tavalyi Cure For Ulcerated Wounds után szinte pontosan egy évvel. A 2011 óta létező csapat tagjai sokak számára ismerősek lehetnek, hiszen az énekes, Tauszik Viktor a hosszú múltra visszatekintő Nadir énekese is egyben, Ferencz Zsolt dobos pedig a hajdani Dawncore zenekarban is játszott, de a tagok előélete más zenekarokhoz, például a Sepoqhoz vagy az Elektrik Walehez is köthető. Az Enter The Void képében pedig egy újabb underground támadásra számíthat a hallgató.


Where the slime live… – I Am Morbid (USA), Necrophagia (USA), Helsott (USA) koncertbeszámoló

Egy hétköznapi, nem hétköznapi koncerten jártunk május utolsó napján a Dürer Kert 041-es termében. A bandák és a fellépő zenészek neve egyaránt impozáns, elvárásokkal teli, de a koncert végére ez szinte lényegtelenné vált, teljesen eggyé váltunk a produkciók jó kétharmadával. Vendégszerkesztőnkkel, polgári nevén Bütch-el indultunk neki a Dürer Kertnek szerda este, még amolyan rendes kispolgárként…


Alestorm – No Grave But the Sea (2017)

Összességében tehát egy élvezhető album, kiemelkedő és átlag alatti dalokkal egyaránt. Ami jó lett, az nagyon jó lett, és tuti kajálni fogja a közönség az együtténekelhető dalokat, de a klasszikus Alestorm dalok nem sikerültek annyira jól – szerencsére kárpótol más!


Ossian – Az Igazi Szabadság (2017)

Hogy tudatos volt-e vagy sem, azt nem tudjuk, de pont jókor váltottak. Ezzel a dalcsokorral egyszerre tartották meg az Ossian-hangzást és kezdtek el más irányokba is kísérletezni. Talán nem mindenkinek kedveznek a light-osabb, szimfonikusabb hangvétellel, mégis utoljára a kiemelkedő, A Tűz Jegyében album sikerült olyan remekre, mint most ez.