Naptár

már
9
szo
RIVERSIDE @ A38 Hajó
már 9 @ 18:00 – 22:00
RIVERSIDE @ A38 Hajó  | Budapest | Magyarország

 

Most szeptemberben megjelent, Wasteland című nagylemezét is bemutatja jövő március 9-én a Riverside, amikor az A38-on ad majd koncertet. A 2001-ben alakult lengyel progresszív rockzenekar hetedik nagylemezével egy személyes tragédia után tér most vissza: a több mint 10 éve változatlan felállásban játszó négyes 2016-ban vesztette el alapító gitárosát, a 41 éves Piotr Grudziński-t.

A zenekar úgy döntött, hogy egyelőre trióként folytatja, így a most megjelent nagylemezt is így rögzítették: a stúdióban Mariusz Duda énekes-basszusgitáros játszotta fel a gitártémák többségét is. A lemeznek a világ változásaira reflektáló, apokaliptikus hangulata és borítója van.

A hamarosan záródó őszi, és tavasszal folytatódó turnén Maciej Meller gitáros csatlakozik a Riverside-hoz, így vele kiegészülve állnak színpadra az A38 Hajón is március 9-én, egy vendégzenekar fellépése után.

Figyelem, korai kezdés! Kapunyitás 18 órakor, az előzenekar 18:30-kor áll színpadra.

Jegyek
6.500 Ft – elővételben
6.900 Ft – a koncert napján

Jegyelővételi pontok
az A38 recepciója
• Headbanger Pólóbolt
• CDPince
• Lemezkuckó Cd-Lp-Dvd bolt és webáruház

Jegyértékesítés
• https://www.a38.hu/hu/program/riverside-pl-15969
• https://tixa.hu/riverside_a38
• http://www.eventim.hu/hu/jegyek/riverside-support-budapest-a38-hajo-508339/event.html

▲ A változtatás jogát fenntartjuk! ▲