fbpx

Az AUGUST BURNS RED feldolgozást villantott a SYSTEM OF A DOWN Chop Suey című számáról

 

Az August Burns Red már hosszú évek óta játssza a System Of A Down Chop Suey című slágerét, most pedig közzétettek belőle egy hivatalos covert, amiben a saját stílusukra formálták a 2000-es, méltán nagysikerű dalt. A Chop Suey nemrég érte el YouTube-on a milliárdos megtekintésszámot, úgyhogy akár ezen jeles esemény tiszteletére is készülhetett a cover.

JB Brubaker gitáros így számolt be a kiadványról: “Miután évekig játszottuk a Chop Suey-t színpadra lépésünk előtt, úgy döntöttünk, kiadjuk a saját verziónkat. Ez minden idők egyik leglegendásabb rock/metal száma, nagyon élveztük a feldolgozását. Különösen büszke vagyok az énekesünkre, Jake-re, és a basszusgitárosunkra, Dustin-ra. Még nem nagyon használtunk tiszta éneket a dalainkban, és ez a felvétel egy teljesen új oldalukról mutatja be a vokalistáinkat.

Áprilisban jelent meg az August Burns Red Guardians című legújabb nagylemeze a Fearless Records-on keresztül. Az album első helyen végzett a Billboard Hard Music Albums, Rock Albums és a Vinyl Albums listáján. A banda a Revolver magazin 2020-as tavaszi kiadványának borítóján is szerepel.

A kérdésre, hogy kik a zenekar “guardian”-jai (“őrzői”), Jake Luhrs énekes ezt válaszolta a Revolver-nek: “A banda számára az őrizők a rajongóink. Amikor az őrzőkre gondolsz, segítenek, nem? Vagy gondoznak vagy gondoskodnak rólad. A rajongóink egyértelműen megteszik ezt nekünk. Amikor kiadunk egy új lemezt, megveszik a fizikai példányokat, vagy az összes vinylt. Minden koncertünkre eljönnek. Vannak fanok, akik 40 koncertünkön részt vettek. Nem tudom, a saját bandámon kívül voltam-e valaha valaki koncertjén 40-szer. Szóval ilyen lojális rajongóink vannak. Támogatják a bandát. Megteremtik számunkra a létjogosultságot, hogy folytassuk a munkánkat. Őszintén törődnek velünk.

Nekem személyesen? Klisésen fog hangzani, bután és nyálasan, de nekem Jézus. Isten eddig minden körülmények között velem volt – akkor is, ha mindenki más eltűnt mellőlem vagy amikor senki nem jött segíteni. Szerinted kihez beszéltem, amikor 18 italt felhajtottam egy éjszaka alatt? Amikor délután 3-kor keltem fel, vajon kihez beszéltem? Istenhez beszéltem. Mindenen átsegített. Ő az őrzőm és ez az igazság.

Idén Brubaker elmondta a Billboard-nak, hogy ő és zenésztársai egyre kevésbé idegenkednek a ‘metalcore’ titulustól:

Maga a ‘metalcore’ szó szinte tabuvá vált köztünk 2013-ban. Hatalmas számú banda jelent meg, akik metalcore-t játszottak, és annyira elcsépelt lett és kiszámítható és unalmas. Most, 2020-ban úgy érzem, ez a halom banda, akik 7 éve aktívak voltak, többnyire már el is tűntek, úgyhogy most már kevésbé érzem kínosnak a ‘metalcore’ kifejezést. Mert úgy érzem, hogy a bandák, akik a felszínen maradtak a metalcore-roham után, azok meg is érdemlik. Bármennyire is előnyben részesítem, ha metal-nak nevezzük az August Burns Red-et, megértem, miért hívnak minket metalcore bandának. Mármint egy csomó breakdown-t játszunk. Szóval ha szó szerint értjük, a ‘core’ [‘mag’] egyértelmű.

 

Forrás: Blabbermouth

// //