AUGUST BURNS RED – Guardians (2020)

ELŐADÓ: August Burns Red
ALBUM: Guardians
SZÁRMAZÁS: USA
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
STÍLUS: Metalcore
HONLAP: https://augustburnsred.com/
ÉRTÉKELÉS: 10/9.5

 

Különösen nagy kihívást jelent minden alkalommal, amikor egy olyan zenekar új albumát veszem kézbe, aminek a korábbi albuma(i) elképesztő magasságokba tette a mércét. Egyrészt azért mert, a kelleténél nagyobb az elfogultság a zenekarral szemben, másrészről pedig az elvárások jelentenek olyan akadályt, amit még egy jónak mondható album sem biztos, hogy megugrik. Ezért sem hálás dolog az egyik kedvenc zenekarodról lemezkritikát írni, de az új August Burns Red album szerencsére nem okozott ekkora problémát. Három éve már, hogy kijött az ABR Phantom Anthem című albuma, ami nálam egyértelműen az év albuma volt akkor, és a mai napig rendszeresen előveszem. Nehéz is félrerakni, hiszen olyan dalok szólnak rajta, mint a The Frost vagy éppen az Invisible Enemy. De már megvolt az igény egy kis frissítésre, egy kis újdonságra. Persze útközben jött egy Constellation újradolgozás, amit a srácok kellően meg is turnéztattak nálunk is, de az igazi izgatottság akkor ütötte fel a fejét, amikor elkezdtek szállingózni az infók a készülő új albumról, a Guardiansről. A megjelenést közvetlen megelőző hetekben olyan minőségű dalokat adtak ki a srácok, hogy fejben már megelőlegeztem az év albuma titulust a Guardiansnek. Na de lássuk, kiérdemelte-e, hogy ezt írásban is elnyerje?

A kritikaírás egyik íratlan szabálya pár embernél, hogy előzetesen nem olvasol bele más médiumok állásfoglalásába a témával kapcsolatban, mert az könnyen befolyásolhatja a te véleményedet is. Bevallom, ezúttal pár kritikát elolvastam, mielőtt én is nekiálltam voltam a sajátomnak, és meglepő módon meglehetősen különböző elbírálást véltem felfedezni a Guardians-szel kapcsolatban az internet egyes szegleteiben. Kicsit egyszerűsítve és lesarkítva az egyik tábor az, akik szerint ez az album is a legjobbak között szerepel, illetve a másik tábor szerint pedig a Guardians egy elkapkodott, sok helyen széteső kliséhalmaz. Természetesen van alapja mind a két véleménynek, de én személy szerint a két fél között próbálom pozícionálni magam. Egy albumnál számomra a hallgathatóság, és a befogadhatóság fontos, nem pedig az, hogy ezt hány húros gitáron, milyen nyakatekert szólókkal és riffekkel adják elő. Persze vannak zenekarok, akik alapból erre építenek, ez adja a különlegességüket, de az én nézetemben az ABR nem ilyen.

Kifejezetten imádom, amikor egy zenekarnak van egy sajátos stílusa, hangzásvilága, amit ezer közül is megismerek, és még ha nem is hallottam a dalt, akkor is magabiztosan rávághatom, hogy ez bizony az! Az ABR is az ilyen bandák közé tartozik, és erre egyből ráerősít a Guardians kezdőtétele, a The Narrative. Bárhonnan megismerhető Jake hangja és JB gitárjátéka, illetve a pattogós, darálós dobtémák. Talán emiatt a kezdés miatt olvashattam azt a véleményt, hogy klisés az album, mert akármennyire fülbemászó és élvezetes a Narrative, való igaz, hogy semmi kiemelkedőt nem villant. Bár én ezen elég könnyen túllendültem, mert a következő dallal, a Bones-szal már egy kicsit más a gyerek fekvése. Itt is tökéletesen érzékelhető a tipikus ABR hangzás, viszont mindenképpen ki kell emelni az ugyan csak jellemző hangszerelésben megírt riffeket, amik viszont büntetnek. Hasonló a helyzet a blastbeatekkel és szólóval. A refrén pedig kimondottan éneklős és erőteljes, igazi bulihangulatos. Kizártnak tartom, hogy ne lenne nyitótétele egy koncertnek. Emellett pedig a Bones kapott egy bitang látványos videót is, nézzétek csak meg:

Na és a Paramount… Számomra ez A DAL az albumon. Iszonyatosan pörgős és dallamos, szétrázza az ember a fejét hallgatás közben. És az a riff a szám elején…te jó ég! Lehet csak nekem talált be ennyire, de olyan energiát sugároz, hogy az állam leraktam. Sosem volt túl sok kivetnivalóm Jake hangjával kapcsolatban, de a Paramountban kegyeltelenül összhangban van a zenével és minden hang úgy van, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Itt aztán nem lehet szó arról, hogy nem elég technikás, nem elég kreatív a megvalósítás. Alapból nagyon tehetséges zenészek alkotják a zenekart, de szerintem ez az iskolapéldája annak, hogy milyen az, amikor mindenki a legjobbat hozza ki magából, és összeáll a mestermű. Lehet egy kicsit ömlengésnek tűnik a rajongásom, de szerintem megérdemli a Paramount, hiszen megjelenés óta napiszinten SOKSZOR kerül a lejátszóba.

Megjelenés előtt talán az első dal volt a Defender, amit hallhattunk a készülő lemezről. Úgy gondolom, hogy ez a második iskolapélda a lemezen, igazi fanservice. Gyanítom azon elv szerint készült a dal, miszerint fogjuk azokat a jól bevált elemeket és stílusjegyeket, amiket kajál a közönség és csináljunk meg belőle azt, amivel nem lehet melle lőni. Tipikusan olyan részletek halmozása ez a dal, amiknek OTT KELL lennie egy metalcore albumon. Nem mondom, hogy ez a kreativitás csúcsa, leginkább egy biztonsági játszma, de ha ezt a feladatot tökéletesen teljesíti a zenekar, akkor hol itt a baj? A képregényes klipért pedig jár a pirospont.

Szót kell ejteni még a Lighthouse-ról is, ami egy meglehetősen érdekes produktum lett. Kis túlzással kijelenthető, hogy ez a dal egy teljesen új értelmezése a metalcore-nak az ABR munkásságában. Meglehetősen melodikus, lassabb, elmélyülősebb tétel, amiben sok szerepet kap a tiszta ének és a kevésbé tempós riffek. Persze ez nem azt jelenti, hogy el fogunk aludni a hallgatása közben, mert azért van bőségesen közép, és gyors tempós rész is, de a refrén egyértelműen a dallamos, kellemes hangzású tiszta éneket helyezi előnybe. Érdekes megközelítése ez a témának, és talán lehet egy jó első lépés egy új irány felé.

Úgy gondolom, hogy 120%-ban megkaptuk azt, amit az AUGUST BURNS RED-től várhattunk a Guardians kapcsán. Kellően változatos és kreatív, itt-ott valóban fellelhető némi ismétlődés és újrahasznosítás, de ezek kivesézését inkább hagynám azokra, akiknek örömet jelent hangról hangra körbejárni az albumot zenész-szempontból. Én, mint lelkes fogyasztó, tökéletesen meg vagyok elégedve azzal, amit kaptam, és ha nem is szárnyalta túl a Guardians a Phantom Anthem szintjét, mellette mindenképpen ott van.
Sajnos az ABR európai turnéja is áldozatául esett a vírus okozta káosznak, ráadásul a kiemelkedő népszerüség miatt, duplakoncert is lett volna…De senki se csüggedjen, szinte biztosan meglesz a pótlás, és ha valamire, akkor erre aztán érdemes várni!
#maradjotthon!

// //