…And Oceans – Cosmic World Mother (2020)

ELŐADÓ: …And Oceans
ALBUM: Cosmic World Mother
SZÁRMAZÁS: Finnország
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
HONLAP: https://www.facebook.com/andoceans/
ÉRTÉKELÉS: 10/8.5

Valahogy mindig elcsodálkozok azon, amikor a kedvenc online zenestreaming szolgáltatásunk elém dob egy olyan dalt, ami azonnal felkelti az érdeklődésem, de miután megnéztem az előadót, még csak nem is rémlik, hogy valaha láttam volna leírva ezt a nevet. Tény, hogy még elég hiányosak az ismereteim a black metal színterén, de egész sokat olvasok a zenekarokról, valahogy mégis teljesen elkerült az …And Oceans. Némi Google segítséggel gyorsan utána is jártam, hogy mi lehet ennek a tudatlanságnak az oka, és hamar kiderült, hogy nem is lett volna olyan egyszerű rátalálni erre a zenekarra. Igaz, 1989-ben alakult a finn brigád, de fennállásuk során HÁROMSZOR is nevet, illetve stílust váltottak. Így már azért kicsit könnyebb feldolgozni a tudatlanságomat.
Nos tehát az …And Oceans egy finn black metal banda, akik 1989-ben alakultak Festerday néven, amit 95-ben váltottak …And Oceans-ra, hogy 2005-ben Havoc Unit legyen belőle. És most, 2020-ban a visszatérő lemezük ismételten …And Oceans jelzés alatt jelent meg. Persze ez idő alatt játszottak black metalt, death metalt, electro-industrialt, meg némi sympho blacket is. Egyszerű, nem?
A mostanában megjelent Cosmic World Mother albumuk akár egy teljes újjászületésnek is tekinthető, hiszen elég jól összefoglalja az elmúlt 30 évet a zenekar életében, és fellelhető a dalokban szinte az összes stílusjegy, amikhez hozzányúltak az eltelt 3 évtizedben.

Mint említettem, néhol még elég hiányosak az ismereteim a black metal terén, viszont azt így is meg tudom állapítani, hogy az …And Oceans nem találta fel az örök élet titkát ezzel az albummal…sőt, meglehetősen sok elem, téma és hangzás köszön vissza a dalokból, amiket más zenekarok védjegyüknek tekintenek. Vegyük csak az első tételt, a The Dissolution of Mind and Matter-t. Az egész szám annyival leírható, hogy egymás mellé ültetjük az Insomniumot és a Dimmu Borgirt, hogy játsszanak valamit a legsikeresebb dalaik alapján, és amikor megreked az ötletelés, akkor segítségül hívják a Cannibal Corpse kalapálását. Nem hangzik túl eredetinek, igaz? Hát nem is az. Mindezek ellenére, sikerült egy olyan művet összeollózni, amitől garantáltan leszakad az arcod, és képtelen vagy nem loopon hallgatni az egész albumot. A Cosmic World Mother legnagyobb erélye, hogy iszonyatosan kiegyensúlyozott és folyamatos minőségű. Nincs az albumon egy olyan dal sem, ami tölteléknek mondható, nincs kísérletezés, nincs tingli-tangli éneklős lassúzás, nincsenek nagy megfejtések. Gyakorlatilag egy 47 perces számnak is tekinthető a lemez. És ez így van jól! Szeretjük azt hinni, hogy akkor jó egy album, ha a stílusán belül eredeti, változatos, kreatív és formabontó. A legtöbbszőr én is így gondolom, de most egyáltalán nem, mitöbb, ennyire jól elég régen nem szórakoztam egy album hallatán. Az elejétől a végéig precízen össze van rakva, mentes a sallangtól és csak arra koncentrál, hogy a közhelyek és a sablonok a lehető legjobb benyomást keltsék az emberben. Lehet, hogy ez egy bazári trükk, de bakker, nagyon működik.
Szerencsére az énekkel sem lőttek mellé. A mikrofont nem kisebb név, mint a Finntroll frontembere, Mathias Lillmåns szorongatja. Első hallásra meg nem mondtam volna, pedig elég sok Finntroll van már a hátam mögött. Bár így belegondolva sokban nem is különbözik a két zenekar hangzása ének terén, mégis teljesen más karaktert ad neki az eltérő zenei kíséret. Kellően energikus, jól kitartott screamek, karakteres és nem erőltetett. Pont azok a tulajdonságok, amik kellenek ebbe a fajta zenébe.

 

Ha ki kéne emelnem néhány dalt az albumról, akkor elég nehéz helyzetben lennék, mert mint mondtam, eléggé egykaptafára készült mind. Nem sok változatosságot tapasztaltam a hallgatásuk során. Persze itt-ott megvillan valami érdekesség, valami egyedi megoldás, de igazából teljesen elvész abban a piszok jó atmoszférában, amit az egész album sugall.
A Five of Swords talán az egyik kiemelkedő szerzemény a lemezről. Kimondottan darálós és lendületes témákkal operál, jókora melodeath beütéssel, de a háttérben húzódó sympho hangzás még is blackes, amolyan Belzebubos benyomást kelt. Témájában is érdekes lehet a dal, hiszen a Five of Swords a tarot kártyából lehet ismerős. Ez jól tükrözi azt is, hogy a meghatározás szerint a zenekar első sorban a filozófia témakörében írja a dalszövegeit.
Összegezvén az albumot, tényleg csak azt tudom mondani, hogy klisékből és ezerszer eljátszott témákból még nem ollóztak össze ennyire jó albumot. Persze, lehet, nem ez a legnagyobb dicséret, amit egy zenekar kaphat egy kritikában, de a céljukat biztosan elérték nálam. Tetszik, hallgatom, írok róla és ajánlom is másoknak, hiszen egy nagyon jó belépő lehet ebbe a zsánerbe anélkül, hogy számokat kelljen átlépni az albumon, hogy megtaláljuk a nekünk legmegfelelőbbet.