A Ticketmaster megváltoztatta a visszatérítési szabályzatát, a hazai szervezők pedig egy nyilatkozatot adtak ki

A vezető online jegyértékesítők, többek között a Ticketmaster is azon dolgozik, hogy kielégítse a vásárlói igényeit, akik szeretnék a pénzüket visszakapni, keresik a kiskapukat, és úgy tűnik, az egyik ilyen kapcsán megváltoztatták a jegyek visszaváltásáról szóló szabályzatukat. A Digital Music News-on publikált cikk szerint a koncertlátogatók jó része pont a szituációból adódó pénzügyi kilátástalanságuk miatt szerették volna a jegyeiket visszaváltani. Az új irányelvük szerint csak a lemondott státuszú események belépőit tudják a felhasználók visszaigényelni, így a határozott vagy határozatlan időpontra elhalasztott koncertek jegyeinek visszatérítésére nem kínálnak lehetőséget. A Ticketmaster egy koronavírussal kapcsolatos oldalt hozott létre, ahol részletesen ismerteti a lemondott, új időpontra került, vagy elhalasztott események közti különbséget és azok részleteit, melyből egyértelműen kiderül, hogy melyik kategória jegyeinek visszaváltására nem nyílik lehetőségük a vásárlóknak. Egyetlen opció jelenleg, hogy a jegytulajdonosok harmadik félnek eladják a jegyüket. Az esetből egy kisebb poszt-háború kerekedett a felháborodott vásárlók körében.

Szerencsére itthon más a jogi környezet, és nem történhet meg ilyen, mert a Ticketmaster egy külföldi cég. Viszont ehhez kapcsolódik az alábbi  nyilatkozat, amit a mai napon 32 hazai klub, szervező és fesztivál adott ki:

“Kedves koncertre járók!

Az alábbiakban egy nyílt levelet olvashattok, amely a hazai élőzenei helyszínek, fesztiválok, koncertszervezők összefogásának eredményeként született meg. A kialakult járványhelyzet mindannyiunkat sok, eddig ismeretlen kihívás elé állított, ezért sajnos a megszokottól eltérő megoldásokban kell gondolkodnunk nekünk is. Tudjuk, hogy békeidőben programlemondás esetén a jegyárakat automatikusan vissza szokás téríteni, de jelen helyzetben ezt sokan nem tehetjük meg, mert ez azonnali csődhelyzetet eredményezne. Szeretnénk elmondani, mi zajlik a kulisszák mögött, és milyen gazdasági megfontolások állnak az esetenként eltérő döntéseink hátterében. Legyen szó akár klubról, akár fesztiválról valamennyien az év 365 napján állandó stábbal azon dolgozunk, hogy minél magasabb színvonalú szórakozást nyújtsunk Nektek. Mindig innovatív megoldásokra törekszünk, ennek érdekében évről évre rengeteg új és sokszor költséges beruházást indítunk.

Mindannyiunk elsődleges bevételi forrása a jegybevétel, ezt egészíti ki a vendéglátás és a szponzorációs támogatás. Ezek adják ki azt az összeget, amelyből finanszírozni tudunk mindent: állandó stábunk munkabérét és járulékait, a terület- vagy helyiségbérleti díjakat, karbantartást, az előadói tiszteletdíjat/ előleget, közműszámlákat, hang- és színpadtechnikai költségeket, kommunikációs felületek vásárlását, adókat és még sorolhatnánk. Ez azt jelenti, hogy a költségek egy komoly részét akkor is ki kell fizetnünk, ha egy-egy rendezvény nem valósul meg és emiatt nem jutunk bevételhez.

A jelenlegi helyzet hosszútávú hatásait még mi magunk sem tudjuk pontosan felmérni és számunkra most valóban a fennmaradás a tét. Ahhoz, hogy a következő bizonytalan hónapokban is legalább minimális fizetést tudjunk biztosítani a dolgozóinknak – itt olyan szakemberekről van szó, akiknek a tudása nélkül képtelenek lennénk a járvány után magas színvonalú rendezvényeket szervezni -, amíg újra koncerteket tudunk tartani, a bevett szokásoktól eltérően kell eljárnunk.

A helyzetet minden fesztivál, klub, szervező a saját gazdasági helyzetét felmérve próbálja kezelni, éppen ezért ezek a megoldások eltérőek lehetnek (például támogatói jegyek kibocsátása; utalványrendszer; halasztás esetén a jegyek automatikus érvényesítése a pótdátumra stb.) Ebben a levélben a bizalmatokat és megértéseteket szeretnénk kérni: azt, hogy ne feltételezzetek semmilyen rossz szándékot döntéseink mögött. Kizárólag a támogatásotokkal tudunk a járvány után is sokszínű és minőségi élőzenei eseményeket szervezni. Hiszen mindannyian azért küzdünk, hogy amint helyreáll a rend, újból azt tehessük, amit a legjobban szeretünk: önfeledt szórakozást biztosíthassunk számotokra. Előttünk ez a kép lebeg, ez az, ami nap mint nap erőt ad nekünk, és a támogatásotokért cserébe ígérjük, még nagyobb lelkesedéssel és szenvedéllyel vetjük bele magunkat a munkába.

A38 Hajó, AlteRába Fesztivál, Bánkitó Fesztivál, Budapest Park, Campus Fesztivál, Dürer Kert, Famous Management, Fekete Zaj, FEZEN Fesztivál, Fezen Klub, GetCloser Concerts, HALL Debrecen, Helynekem, Instant-Fogas Komplexum, Kolorádó Fesztivál, LÄRM, Livesound, Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpont, Nagyerdei Víztorony, New Beat, Petőfi Kultúrtanszék, Plázs Siófok, Pontoon, Raqpart, Rock Cafe Hajdúszoboszló, Szenes Klub, Szegedi Ifjúsági Napok, Tixa, Toldi Klub, Total Dance Festival, TrafoClub Gödöllő, TRIP”