„A lényeg a balanszon van” – Icenap

A hét zenekara rovatunkban minden héten kiválasztunk egy hazai bandát, akikről az alapinformációkon és hallgatnivalón túl olvashattok egy mini interjút is. A zenekarok kiválasztásánál sem az ismertség foka, sem a metalon belüli műfaj, sem a szakmában eltöltött idő nem számít. Az egyetlen kitétel, hogy hazai legyen, az egyetlen fokmérő pedig a minőség. Így megismerkedhettek számotokra eddig esetlegesen ismeretlen, színvonalas tehetségekkel, reményteljes feltörekvő titánokkal, illetve régebbi ismert bandákról is szerezhettek új információkat. A hét zenekara az ICENAP!

Név: ICENAP

Műfaj: metal

Megalakulás éve: 2019

Város: Budapest

Zenekartagok:

Tóth Martin – ének

Kádár Róbert – gitár

Farkas Zsombor – dob

Dési Kristóf – basszusgitár

Nemrég jelent meg a legújabb klipetek a Dispirit című dalotokhoz, és ahogy olvastam, az „energiavámpír” jelenségről szól. Meséltek erről egy kicsit? Saját tapasztalatokból merítetek?

Először is nem árt tisztázni, mi is ez a jelenség. Megfigyelhető a kultúrában, hogy a mentális egészség kérdésköre egyre inkább beékelődik a közbeszédbe, mely nagyon is fontos és előremutató gondolat, azonban vannak, akik ezzel visszaélnek és különböző lelki betegségeket, mint egy címkét felhasználva pózolnak és leplezik ezzel alapvető emberi hiányosságaikat. Erre szoktuk azt mondani, hogy a dal üzenete: „a depresszió nem divat, hanem egy betegség”. A saját tapasztalat kérdésére válaszolva pedig azt gondoljuk, mindenki találkozott már olyan emberrel, akinek a jelenlétét körüllengette valami kellemetlen, legyen az mérhetetlen önsajnálat, vagy pesszimizmus. Fontos, hogy ne erőszakoljuk meg magunkat ezekben a helyzetekben, mert senki sem kérheti tőlünk joggal azt, hogy számunkra kényelmetlen körülmények közt ragadjunk.

Ti hogyan élitek meg a járványügyi intézkedések miatt lefújt bulikat? Aktívan ki tudjátok használni a felszabadult időt, több a dalötlet, vagy inkább megbénít a dolog?

Elég kettős a viszonyunk a mostani kiszámíthatatlan helyzettel, ugyanis minden egyértelműen negatív hozadéka mellett mi az eddigiekben lényegében kizárólag profitáltunk belőle. Először is, első kislemezünk megjelenése után márciusban szinte azonnal a legszigorúbb intézkedések közt találtuk magunkat, induló zenekarként pedig ezt a „felszabadult időt” így nem csak a koncertezésre való felkészüléssel, hanem az új dalok kimunkálásával és tökéletesítésével tudtuk tölteni. Miután pedig végre lehetett újra játszani, több fontos bulira is a járványból adódó lemondások miatt kerülhettünk be, mint amolyan „last minute” fellépők, amellett, hogy persze fel voltunk már készülve a koncertezésre. Így adódott többek közt annak is a lehetősége, hogy első koncertjeinken rögtön olyan általunk nagyon megbecsült zenekarokkal léphettünk fel, mint a Shell Beach, a Téveszme, vagy a Watch My Dying.

Mi a zenétek legfőbb mozgatórugója?

A műfaj, amit leginkább képviselünk, a metal zenén belül igazából a kilencvenes évek közepének és a kétezres évek elejének korszakát idézi, melyet gyakran illet a sajtó nu metal címkével. Habár ennek sajátosságai manapság is folyamatosan, visszatérő módon felütni látszik a fejüket a különböző modern metal zenékben, mégis sokak által egy lesajnált és alulértékelt korszakról van szó. Pedig legyünk őszinték: a Slipknot vagy a Korn megjelenése óta egyáltalán nincs olyan volumenű és jelentőségű megmozdulás a keményebb zenében, mely olyan bandákat termelne ki, akik a műfaj nagyjai, és akik például a Sabbath vagy Metallica mellett lennének említhetők. Az említett két zenekar viszont ilyen, lehet őket imádni, vagy megszólni, de a jelentőségüket elvitatni aligha. Ennek ellenére a múltidézés mellett fontos kiemelnünk, hogy a modernebb zsánerekből is abszolút merítünk, hiszen azóta is van fejlődés a keményzenében, ha nem is akkora kulturális hatással, mint legutóbb a kétezres évek elején.

Van a bandának kitűzött végső célja? Milyen irányba haladtok, változtak a célok az idő múlásával?

A zenekar rövid távú célja igazából az volt, hogy még idén elhelyezzük magunkat a hazai underground szcénában. Ez azt gondoljuk, hogy a próbateremben töltött idő, a dalszerzésre fordított kreatív energia, a közönséggel való kommunikáció és a koncertek pozitív visszajelzéseinek kölcsönhatásából adódóan a lehetőségekhez mérten viszonylag hamar sikerült is. A következő lépés mindenképp az, hogy még több emberhez eljussunk, nagyon szeretnénk például a jövőben vidéken, vagy az egyelőre kilátástalan következő fesztiválszezonban is játszani. Emellett a zenekar működéséhez hozzátartozik, hogy folyamatos időközönként csepegtessünk valamilyen formátumú megjelenést is, mely eddig azért követi elsősorban az egy-egy dalok, vagy nevezzük úgy, single-k kiadását, mert az a tapasztalásunk, hogy egy megfelelő minőségű vizuális tartalommal és az ehhez tartozó kommunikációval sokkal inkább fenntartható a közönség figyelme és érdeklődése, mintha egyszerre rájuk zúdítanánk az egész Icenap szezont, aztán kezdjenek vele, amit akarnak.

Élőben vagy inkább stúdiókörnyezetben érzitek magatokat otthonosabban? Az élő produkció vagy a stúdióanyag tökéletesítése a legfőbb cél?

Szerintünk a gond ott kezdődne, ha nem arra törekednénk, hogy ezt folyamatosan balanszoljuk. Természetesen mindenki úgy akarja hallani felvéve a dalát, ahogyan azt a legszebb álmában megálmodta, és ehhez képes órákat eltölteni a megfelelő eszközök és hangzás megtalálásával, azonban ha mindezt élőben képtelen legalább megközelítőlegesen reprodukálni anélkül, hogy az fél playback legyen, azt gondoljuk, az a produkció ott hitelét is veszíti. A stúdióban tehát mi arra figyelünk leginkább, hogy a dalok úgy szólaljanak meg, ahogyan azt a koncerten vissza is tudjuk adni, a koncerten pedig arra figyelünk, hogy miközben felzabáljuk a helyszínt, el is tudjuk játszani a dalainkat… Ahogyan korábban említettük, a lényeg a balanszon van, nemde?

Mennyire vagytok nyitottak a metalon kívüli zenei stílusokra? Merítetek inspirációt más stílusokból a saját munkátokhoz?

Szerencsére a közös zenei kapcsolódási ponton, mely a már kitárgyalt nu metal és kortársai, mindenkinek megvan a saját kis hangulatvilága. Hallgatunk irgalmatlan sok hip-hopot, breakbeatet, zajzenét, hardcore punkot, folkot, filmzenét és gyakran indokolatlan mennyiségű popot is, akármi is legyen az. Ebben viszont manapság már semmi meglepő nincs, a zenei szubkultúrák feltöredezésével és a fogyasztási szokások eféle megváltozásával azt figyeltük meg, hogy ilyen téren egyre kevésbé vannak „buborékban” az emberek, és ez jól is van így. Talán a kultúrán keresztül lehetne másmilyen „buborékokból” is kilökdösni őket.

Készítette: Kövecses Evelin