A készülő új Sear Bliss lemez, és koncertek kapcsán beszélgetünk a zenekarral

Amíg a hazai zenekarok többsége a maréknyi ember előtt fellépős, koncert után hazamenős sorozatokat is hangzatosan turnénak nevezi, a Sear Bliss februárban minden különösebb felhajtás nélkül végigjárta Athént, Szalonikit, Aradot, Bukarestet és Kolozsvárt. Mindeközben már íródnak a 2018-as Letters From The Edge albumot követő kilencedik lemez dalai, ez a két apropó pedig már elegendő volt ahhoz, hogy készítsünk egy rövid interjút a zenekarral. Itthon élőben a Rockmaraton Fesztivál július 9-ei napján 18 órától láthatjátok őket! Kérdéseinkre Nagy András énekes-basszusgitáros, Pál Zoltán harsonás és Vigh Zoltán gitáros válaszoltak.

A két görögországi fellépést Last Minute rendezvényként említettétek a Facebook-oldalatokon. Hogyan érkezett a megkeresés? Hogyan lehet felkészülni egy több országnyi távolságra lévő fesztiválra gyakorlatilag napok alatt, főleg beugrós dobossal?
Pál Zoltán: Nekem a felkészülésben nem jelentett problémát a last minute jelleg, és hogy beugró dobossal indultunk útnak. Minden a szokásos módon zajlott: bejelentkeztem fodrászhoz, majd részt vettem az egyetlen teljes zenekari próbán.

András: Viccet félretéve Görögországban igazából az egész Sear Bliss beugrós volt, hiszen egy arrafelé kifejezetten népszerű black metal zenekar, a Kawir fesztiváljára hívtak meg minket egy belga csapat helyett, akik két héttel a rendezvény előtt valamiért lemondták a fellépést. Azért esett ránk a választás, mert tavaly májusban játszottunk Athénban, és nagyon tetszett a szervezőnek a bulink. Emiatt aztán örömmel mondtunk igent, főleg, hogy ez egy jóval nagyobb kaliberű koncertnek ígérkezett egy nagyon komoly helyszínen. Egyetlen gond az volt, hogy miután elvállaltuk, másnap kiderült, Gyuszinak olyan családi elfoglaltsága van, ami pontosan a koncert hétvégéjére esik, és nem is lehet máshová tenni, így jöhetett a több napnyi fejvakarás, mit csináljunk. Miután elvállaltuk a koncerteket, pláne, hogy közben meg is történt a bejelentés, némileg kényszerhelyzetbe kerültünk, szóval ki kellett találnunk, kivel tudjuk lejátszani ezt a kört. Ziskó Olivér, aki az arkhē dobosa, és a Sear Blissben is játszott korábban, nyilvánvaló választás lett volna, hiszen jó barátunk, zseniális zenész, a műsor nagy részét tudja is, de neki épp volt egy lekötött fellépése arra a napra, amikor meg kellett volna érkeznünk Athénba. Végül Attila dobta be Erdei Attis nevét, akivel együtt játszott a Superbutt utolsó felállásában, jelenleg pedig a Clue és az Autumn Twilight dobosa. Szerencsére ő ráért, és vette a bátorságot ahhoz, hogy nekiálljon megtanulni egy hét alatt egy teljes, egy és negyed órás programot. Volt két próba először Budapesten, hármasban a gitárosokkal, majd az indulás előtti napon egy teljes zenekari menet Szombathelyen, Attis pedig kitűnő munkát végzett. Annak ellenére, hogy ilyen gyors zenét nem játszott korábban, és hogy milyen kevés idő állt rendelkezésére, kifogástalanul megtanult minden dalt, nem túlzás, hogy az egész hétvégén ő volt a legpontosabb közülünk. Emberileg is nagyon jól megtaláltuk vele a hangot, jó humorú, nyugis srác, volt türelme az ötórás vonatozáshoz is Szalonikibe – mivel oda vonattal utaztunk Athénból – és az is kapóra jött, hogy jártas a samplerek kezelésében. Majdnem teljesen olyan volt az összkép, mintha Gyuszi jött volna velünk, így néha teljesen el is feledkeztünk arról, hogy nem a szokásos felállásban játszunk.

Ha jól sejtem, Görögországba repülővel utaztatok. Milyen felszerelést tudtok ilyenkor magatokkal vinni?
Vigh Zoltán: A repülőutak során különösen jól kamatoztatható a tetrisz nevű játékban szerzett jártasság, mivel igencsak korlátozott a gépre vihető cuccok mennyisége, főleg ha a koncertszervező nem akar fizetni plusz feladandó csomagokért. Egy-egy hangszeren kívül másra nincs lehetőség ilyenkor, legfeljebb kisebb pedálokat, profibb tetriszező képességgel nagyobb multieffektet tudsz magaddal vinni. Viszont a gitártokok és a táskák nagyon jól kibélelhetőek mindenféle merch cuccokkal. Amíg nem érte el a gitártokod a maximális húsz kilót, nincs olyan, hogy „több póló már nem fér be”. Sokan gondolhatják, hogy hú, mekkora menőség repülővel utazni koncertekre, de valójában inkább szopóroller, hacsak nem az Iron Maidenben zenélsz. Összességében ezeket leszámítva azért mindig jó móka ez is, akárcsak a sakkozás a cuccokkal az indulást megelőző estén. Az első athéni koncertünk előtt mérleg híján én magam voltam a mérleg: egy húszkilós kettlebellt fogtam az egyik kezembe, a másikba meg a fullra pakolt gitártokot, hogy biztos lehessek abban, nem léptem túl a megengedett limitet.
PZ: Én ilyen szempontból kifejezetten szerencsés vagyok, mert mindig a teljes felszerelést tudom magammal vinni, ami egy harsonából és egy mikrofon szettből áll. Ez utóbbi körültekintő pakolással befér akár a kézipoggyászba is.

A két görög koncert egymást követő estéken volt, maradt időtök városnézésre, turistáskodásra?
PZ: Időnk lett volna, de az athéni Isengard Pubban megrendezett welcome party-n sikerült magamat annyira elintézni, hogy másnap délutánig használhatatlan voltam. Nem egyedül én jártam így a zenekarból, a többiek pedig annyira nem erőltették a turistáskodást, hogy külön nekiinduljanak. De szerencsére ez többé-kevésbé már megvolt korábban, hiszen amikor tavaly először játszottunk Athénban, másnap megmásztuk közösen az Akropoliszt, és kicsit jobban körülnéztünk a városban. Szóval a fenti malőr miatt annyira nem pityeregtem.
Thesszalonikiben most jártunk először, és Kostas barátunk, a koncert szervezője, körbekalauzolt minket a város nevezetesebb részein. Jártunk a tengerparton, és elmentünk a Fehér Toronyhoz is, ami egyben a város egyik fő szimbóluma.
VZ: Emellett testközelből szerezhettünk élményeket a helyi ételekről, és a görög közlekedési morálról is. Megtudtuk, hogy a két sáv valójában inkább három-négy, hogy dudálni, netán egy vitás forgalmi helyzetben egymást letekert ablaknál kioktatni szinte kötelező, és hogy a szuvlaki a legjobb görög kaja.
NA: Engem az a megtiszteltetés ért, hogy a welcome party során csinálhattam egy egyórás DJ-szettet az Isengardban, szóval jó előre bekészítettem minden olyan kedvencemet, mint az Iron Maiden, a Mercyful Fate, vagy a Darkthrone. Sajátos módon talán épp a zenésztársaim élvezték legjobban a programnak ezt a részét.

Az ilyen hosszú utak során az egyik legnehezebb próbatétel a rengeteg várakozás. Mivel ütik el az időt a közhelyes vélemények alapján humortalannak, komornak gondolt black metal zenészek?
PZ: Ragasztóztunk.
VZ: Jól fogalmaztál – komoran, ökölbe szorult arccal nézünk magunk elé a buszban, véletlenül se próbálkozva a humorral, viccelődéssel. Aki ezt megszegi, gázsi levonásban részesül.

A három romániai koncert hogyan alakult? Vannak “bejáratott” helyszínek, ahol jártatok már előzőleg, vagy teljesen ismeretlen volt a terep? Milyenek a helyi klubok mondjuk a hazaiakhoz képest?
PZ: Arad teljesen ismeretlen terep volt, Bukarestben és Kolozsváron már játszottunk korábban. A legfőbb különbség, hogy az ottani klubokban mindenhol volt a hűtőben sör és ásványvíz a zenekarok számára. Itthon ez pár üdítő (!) kivételtől eltekintve nem jellemző.
NA: A bukaresti Quantic az egyik legjobb hely volt, ahol a zenekar története során megfordultunk. Nagyjából egy olyan méretű teremre gondolj, mint a Barba Negra, ami mellé a kertbe oda van építve a Track is. Szép nagy színpadot kaptunk hatalmas ledfallal, profi technikusi gárdával, az előtérben lévő sörözőben meg ott volt a metálzene periódusos rendszere a falon. Amikor megláttuk, egyből tudtuk, hogy jó helyen járunk, és szerencsére a koncert is igazolta ezt a jó előérzetet. De ugyanúgy csak a legjobbakat tudjuk elmondani a kolozsvári Flying Circusról, vagy az aradi Club Flexről is. Ezek nyilván kisebb helyek voltak, de mindenhol barátságos személyzet és a közel ideális körülmények fogadtak minket.

Ha egy fiatal zenekar kérné a tanácsotokat egy ilyen legalább ötnapos utazás előtt, mik lennének a legfontosabb dolgok, amiket mindenképp érdemes bepakolni?
VZ: Hangszereket mindenképpen érdemes vinni, bár a bukaresti Quantic felszereltségét látva még ezt se mondanám biztosra.
NA: A háttérvásznat nem érdemes otthon hagyni, bár nekünk természetesen mindkét alkalommal sikerült. A görögországi utazásnál nem fért be, másodszor meg a kapkodós pakolás miatt felejtődött a próbaterem egyik sarkában. Ilyenkor jól jön, ha van legalább egy ledfalra kivetíthető háttérkép, vagy mozgóképes anyag – szerencsére nekünk volt.
PZ: Sok évvel ezelőtt egy német-holland koncertkörre menet megállapodtunk, hogy a lehető legminimálisabb pakkokkal megyünk. Erre hivatkozva az zenekar egyik gitárosa – nevezzük Csabinak – nem hozott fogkefét. Nos, mint az út során kiderült, azt talán érdemes lett volna. Emellett a zenekar „egy bizonyos tagja” szokott a csapatnak útravaló zenékkel kedveskedni, ennek a neve az évek múlásával Bugivugi kazettáról, majd később -CD-ről most épp Bugivugi pendrive-ra változott.

És mik a legfeleslegesebbek?
PZ: Mondjuk a búvárszivattyú. Mindig van nálam, de igazán hasznát még sosem vettük. Attila meg valamiért minden alkalommal hoz magával fürdőgatyát, hátha lesz medence valamelyik szálláson, de eddig még nem járt sikerrel.

A hosszabb összezártságot hogyan dolgozzátok fel? Mit csináltok útközben?
VZ: A nyolcvanas, kilencvenes évek diszkó slágereit hallgatjuk, és gyakran szellőztetünk.
NA: Egy ideje hagyomány, hogy a hazaúton versbe szedjük az élményeinket. Maga az alkotási folyamat úgy néz ki, hogy valaki feldob egy kezdősort, és aztán arra kell kitalálni a lehető legjobb rímet. A legnagyobb költő PZ a zenekarban, rutinos vőfélyeket megszégyenítő szókinccsel képes tökéletes szótagszámú, teljesen „kész” sorokat kiköpni magából, lehetetlen vele lépést tartani. Ez nem csak garantálja a jó hangulatot az unalmas hazaúton, de jó feszültségoldás olyan helyzetben is, amikor egy slusszkulcselhagyásból kifolyólag öt órát kell ülni tétlenül a pozsonyi repülőtéren.

Időközben az új album dalait írjátok, ezekről mit lehet tudni? Mennyiben lesz változás a Letters from the Edge irányához képest?
PZ: Én csak a harsonáról nyilatkozhatok: az unalmas részek még unalmasabbak lesznek, a hamisak meg még hamisabbak.
NA: Egyelőre négy-öt számmal vagyunk meg, de ezek mellett is rengeteg vázlat, félkész dal vár a sorára, szóval nem szenvedünk alkotói válságban. A zenei világ annyit változott, amennyit mi magunk is változtunk, és remélhetőleg fejlődtünk az elmúlt évek alatt. Mivel minden esély megvan arra, hogy a Sear Bliss története során először ugyanabban a felállásban készüljön el két egymást követő lemez, biztosan felfedezhető majd valamiféle folytonosság is a friss anyagot hallgatva, de ezt igazából nem a mi dolgunk megítélni. Az eddig elkészültek között vannak olyan dalok, amelyek könnyen rokoníthatók Letters irányvonalával, azokkal biztosan hamar megbarátkozik majd mindenki, aki az előző albumot szerette, de nagy általánosságban talán kicsit több irányba terjeszkedünk most, lesznek első hallásra meglepő megoldások, az ilyesmi viszont mindig is jellemző volt a zenekarra. Ha minden igaz, valamikor tavasszal ismét sort kerítünk majd egy újabb több napig tartó alkotótáborra, ami nagyon hasznos a közös ötletelés, és a dalok végleges formába öntése szempontjából, nekünk legalábbis kitűnően bevált ez a módszer. Remélhetőleg a nyári koncertek előtt már a felvételeknek is nekiláthatunk.

-Vikomt

(Fotók: Anca Coleașă)